Archive for the ‘Zene’ Category

Dinnyés József: A templomok lázadása CD. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Dinnyés József: A templomok lázadása CD.


2020
11.17

2016-ban az a megtiszteltetés ért, hogy Dinnyés Jóskával dolgozhattam ismét. Tizenöt költő tizenkilenc versét zenésítette meg. A felvételeket nálam készítettük (a házi stúdiómban), egy-két részben szabad kezet kaptam és az anyag megkeverést is én végeztem. Lent Fáy Ferenc versének megzenésítése hallható, alatta pedig egy jó kis írás a a Cd-ről.
A CD-t koncertkörúton mutattuk be, számos magyarlakta településen, határon innen és határon túl.

Ötven év hitével, reményével, szeretetével


forrás: https://elmehunyor.blog.hu/2016/03/29/otven_ev_hitevel_remenyevel_szeretetevel
2016. március 29. 03:28 – Göbölyös N. László

Dinnyés József: A templomok lázadása

Ilyenkor, Húsvét körül sok szó esik hitről, Isten kereséséről és megtalálásáról. Dinnyés József számára ez nem évszak kérdése, neki annál sokkal mélyebben gyökerezik a hite, legyen szó akár választott hitvallásáról, akár magyarságáról, akár a költészetről – mindezek együtt élnek benne elválaszthatatlanul. Talán születésétől fogva, de ötven éve meg is vallja ezt a nyilvánosság előtt: klubokban, iskolákban, közösségi házakban, börtönökben és nem utolsósorban templomokban.

A dalos, aki egy szál gitárjával éppen öt évtizede indult útnak szabad szellemű szegedi fiúként, akiről nem lehet mondani, hogy műfajt teremtett, hiszem ő maga egy műfaj, magától értetődően dallal, verssel, előadásokkal ünnepli énekmondói létének fél évszázadát. Ezekhez ad keretet új lemeze, A templomok lázadása, amelyen 15 magyar költő 19 versét szólaltatja meg. Valamennyi a hitről, az imádság általi önvallomásról, megtisztulásról vagy pedig a lélek kétségeiről szól.

Számos olyan sor hangzik el, amely nyomán óhatatlanul szélesebb képzettársítás születik meg bennünk. Mit jut eszünkbe például arról, hogy „A fát szüntén vad viharnak/felvágnák fejszés hatalmak” (Kiss Jenő: Tönkből sarjadt vesszők), vagy az Ima a székelyföldért című Gál Éva Emese-versben a „ne hatalmaskodjanak sarlatánok” sorról? Bogdán József Reggeli Imájáról nekem egy hajléktalan képe jelenik meg: „Nem tudom, melegségre vágytam/hideg koporsó volt az ágyam…Uram, ha a misén elalszom/ugye lesz, aki betakarjon..” És sokan elmondhatnánk Berde Mária Egy tékozlójának szavaival: „Világ zsoldjába álltam/Kincseim szétkínáltam/Jó napokért, néhányért/Örömért, egy parányért…/Felejtettem bolondul/Egyszer egy óra kondul/S ki, azt hittem, barátom/Foga fehérit látom.” De a címadó, amely Czegő Zoltán versét szólaltatja meg, sem csupán valóságos magyar templomtörténet, hiszen figyelmeztet, hogy „telítve vagyunk konzerv-imákkal” , és hogy „Az ég nem, csak néhány gyertya pislákol/mikor a becsapott templomok, corpusok/kivonulnak hívők nélkül a világból.”. Amikor ezt a versszakot hallottam, majd újra olvastam, először úgy gondoltam, felvetek néhány lehetséges értelmezést, de aztán úgy döntöttem, mindenki önmaga adja meg rá a választ – ha tudja.

A lemez egyik utolsó darabja Szép Ernő Imádság című verse. Azé a költőé, aki azon szerencsések közé tartozott, akik túlélték 1944-ben a munkaszolgálatot, mégsem gyűlölte meg hazáját, magyarságát.

„Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én Istenem, hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem, ajkam csak dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne  haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.
Szeresd, vigyázz rá Istenem atyám,
El ne vesszen a sötét éjszakán.”

A lemez különlegessége, hogy Dinnyés Jóska ezúttal nem egyedül kíséri összetéveszthetetlen énekét, „dallamaiban”, ahogy ő nevezi, Rósz György elektromos gitárral szekundál neki, egyúttal érdekes hangszerelésekkel színesítette a dalokat. A 60-as évek beat (rock) zenéjének hívei azonnal ráismerhetnek a korszak kedvenc hangzásaira, zenei fordulataira, jellegzetes akkordsoraira. Van közöttük tiszta blues (Gál Éva Emese: Ima az emberekért), egészen hard-rockos riff (Nagy Gábor: Régimódi imádság), míg A templomok lázadásának zenéjébe, fordulataiba nem lehet nem beleérezni Bob Dylant, a Like A Rolling Stone korszakát, amikor rajongói kis híján kiátkozták „protest-song” előadói útjának és az akusztikus gitáros hangzásnak feladásáért. Emlékszik még valaki arra, hogy pályája kezdetén Jóskát egyesek csak „Bob Dinnyésként” emlegették?  

1990. Ugatha Christie – Világhamvasztó / nosztalgia III. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

1990. Ugatha Christie – Világhamvasztó / nosztalgia III.


2020
11.15

Íme az 1990.-ben a Fekete Lyuk által kiadott Világhamvasztó c. kazettánk 2009-es Cd-n történt újra kiadása. / Sound engineer: Füschel Tibor Producer: Nagy Gyula Studio: Fekete Lyuk, 1990


___KLIKK IDE vagy a Képre! __


1991. Groningen (Hollandia) — Ugatha Christie koncert. / nosztalgia II. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

1991. Groningen (Hollandia) — Ugatha Christie koncert. / nosztalgia II.


2020
11.15

A városban volt egy Simplon nevű hely, az volt a központ! Szét voltunk osztva, kettesével, hármasával. Mi egy zenész srácnál laktunk, a padláson, nem szerettek fűteni, rohadt hideg volt. A hely csinált egy programfüzetet! _ ITT tudod letölteni! _

1991. Groningen (Hollandia)- Ugatha Christie koncert. Tagok: Őz Zsolt – ének, gitár; Bíró Lajos – bass; Farkas Zoli – dob; Rósz György – gitár;
Weyer Balázs – szaxofon, Erdélyi Péter -tormbita
A hanganyag letöltése: _ ITT tudod letölteni! _

Egy remek felvétel a csapatról! Én stílszerűen a közönségnek háttal 🙂

Orákulum: Majdnem lemezbemutató koncert @Lámpás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Orákulum: Majdnem lemezbemutató koncert @Lámpás


2019
03.21

Orákulum: Majdnem lemezbemutató koncert  Lámpás Budapest, 1074 Dob u. 15. Pince,
2019. április 4., csütörtök, 21:00–23:00 GYERTEK!
egy kis előzetes:

Csak hogy könnyebben meglegyen a hely:

 

Orákulum és iX koncert a Hunniában 2019.03.07. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Orákulum és iX koncert a Hunniában 2019.03.07.


2019
02.18

Működik Budapesten két azonos felállású és bizonyos tekintetben hasonló zenei szemléletű formáció, amely 2018 nyarán Kapolcson, a Művészetek Völgyében egymásra talált, és úgy gondolta érdemes lenne együtt, némileg tematikus módon koncertezni.
A bandák az Orákulum és az iX. A felállás mindkettő esetében: dob, basszus, gitár, szaxofon(ok stb.) Progresszív, fúziós könnyűzene. Az Orákulum esetében keveredik a jazz rock, az etno és a ’90-es évek magyar alternatív vonala. Az iX is bőven hordoz jazzy és etno elemeket, emellett a rock, a metal, a stoner és a pszichedelikus hangzás is előkerül a kompozíciókban.

Orákulum:
– alt, szoprán, bariton szaxofonon: Soós Tamás (Anima Sound System, Sziámi)
– dob: Kreutz László (Bizottság, Kontroll Csoport)
– gitár: Rósz György (Vidámpark, Ugatha Christie)
– bassz, ének: Bertók Tibor (ColorStar, Guess!, Vidámpark).
https://www.youtube.com/channel/UCUrio7KxzJFPM3wpkMCp2ew

iX:
szaxofonok, basszusklarinét, kaval: Ambrus Lehel
gitár: Heli Tamás
basszusgitár: Izsépi Ferenc
dob: Molnár Dávid
https://www.youtube.com/channel/UC2spH5FJX2gOTAdBZyNX7fg

Gyertek, várunk Benneteket szeretettel! (Belépés ingyenes!) cím: Budapest 1054 Bank u. 5.

Orákulum koncert a Pótkulcsban 2019.01.18. pénteken bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Orákulum koncert a Pótkulcsban 2019.01.18. pénteken


2019
01.06

Hoppáka, nem tűntűnk el, sőt, várjuk a mielőbbi találkozást Veletek egy újabb utazáson a jazz-fusion, etno-folk, alternatív és progresszív rock világába.
Az estén a zene lüktetéséért  személyesen mi vagyunk felelősök, úgy mint:
– alt, szoprán, bariton szaxofonon: Soós Tamás (Anima Sound System, Sziámi)
– dob: Kreutz László (Bizottság, Kontroll Csoport)
– gitár: Rósz György (Vidámpark, Ugatha Christie)
– bassz, ének: Bertók Tibor (ColorStar, Guess!, Vidámpark).
Gyertek, várunk Benneteket szeretettel. Ez a videó egy kis ízelítő! (Belépés ingyenes!)
Budapest, Csengery u. 65/b, 1067 /klikk és mutatja!/

Vituki Schwarzmuzik- Turbómozsár: A jövő zenéje – debütáció / 2017.09.15. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vituki Schwarzmuzik- Turbómozsár: A jövő zenéje – debütáció / 2017.09.15.


2017
09.09

Jazz-Funk, és lehet hogy az utolsó ilyen jellegű koncert nálunk, ebben a szezonban.
A zenekar vezető, Vojnits Attila magukról:
,,Végre egy kreatív alkotóműhely, mely használja a zenei stílusokat műfajokat, még Zappához is hozzányúl – átformálja azt – teszi ezt a többi előadóval is, mely elővetíti a saját számok megjelenését a repertoárunkban. Kiváló művészekkel dolgozom egy csapatban:
Biró Nóri : ének
Müller Tomi: dob
Rósz Gyuri: gitár
Sallay Jenő: basszusgitár
Vincze Pali: keyboards
és én mindenféle fúvós-ütős hangszereken..
Gyertek nagy buli lesz!”   –   Mindenkit sok szeretettel várunk! Az esemény ingyenesen látogatható, asztalfoglalás ajánlott!

Guess! the Jazz és Ördögszekér koncert a Pótkulcsban! 2014.11.08. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Guess! the Jazz és Ördögszekér koncert a Pótkulcsban! 2014.11.08.


2014
11.03

 

Sziasztok! Ezúttal valami egészen érdekes, nagyon újszerű élményben lehet részetek, ha ellátogattok kedvenc helyünkre, a multikulti Pótkulcs-klubba ezen a szombati napon! Egyfelől a reggae, ska, funky és fusion elemekből építkező altercsapat, a Guess! egy új oldalát fogja bemutatni Nektek: dzsesszesebb, akusztikusabb hangszerelésben, még oldottabb hangulatban adja elő a régi és vadonatúj dalait. Ezen kívül most először hallhatjátok élőben egy igazán érdekes és ígéretes kezdeményezés, az Ördögszekér zenekar számait, melyek a jazz, etno-folk és a rockzene elemeit olvasztják egybe Rósz György, Bertók Tibor, és a szaxofonos, Kovács Attila valamint a legendás dobos, Kreutz László (Bizottság, Kontroll Csoport, stb.) jellegzetes előadásmódjában.
Az Ördögszekér zenekarról részleteket a https://www.facebook.com/ordogszekerzenekar linken láthattok, zenéket pedig a https://soundcloud.com/ordgszekermusic linken hallhattok!
Guess!: https://www.facebook.com/theguessmusic
ordogsz1

Ördögszekér, demo! hallgassátok! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ördögszekér, demo! hallgassátok!


2014
06.21

Készült Budapesten a Vágóhídon!
tagok: Bertók Tibor – Basszusgitár, ének
Kovács Attila – Szaxofon
Kreutz László – Dobok
Rósz György – Gitár

Őz Zsolt emlékkoncert a Gödörben – 2013.10.30. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Őz Zsolt emlékkoncert a Gödörben – 2013.10.30.


2014
05.26

Őz Zsolt emlékkoncert volt a Gödörben. Október 20-án, a Gödör klubban Őz Zsoltra emlékeztek. Az eseményen Őz zenésztársai vendégénekesekkel adták elő a Vidámpark dalait, a műsorban fellépett: Bródy János, Leskovics Gábor, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, Víg Mihály és még sokan mások. A koncert teljes bevételét Őz Zsolt temetésére fordították.
A videót  magyarnarancs.hu  készítette.