Archive for the ‘koncert’ Category

Balaton koncert a Magyar Zene Házában! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Balaton koncert a Magyar Zene Házában!


2026
07.14

Július 18-án ingyenes Balaton koncert a Zene Háza Szabadtéri színpadán!

Kevés magyar zenekar gyakorolt akkora hatást a hazai alternatív zenére, mint a Balaton. Az 1979-ben alakult együttes a magyar underground egyik legfontosabb formációja lett, miközben soha nem akart megfelelni sem a popzene, sem a rockzene megszokott szabályainak. A zenekar élén kezdettől fogva Víg Mihály áll, akinek személyes, költői dalszövegei és minimalista gitárjátéka egy teljes generáció számára jelentettek új zenei nyelvet.

A Balaton 1980-ban mutatkozott be az URH-val közös koncerten, a Kulich Gyula téri pszichiátriai klinika udvarán. A korszak több underground zenekarához képest kevésbé harsány, inkább befelé forduló, szobazenei, lo-fi hangzást alakítottak ki. Dalaik gyakran kevés hangszerből, visszafogott ritmusokból és ismétlődő motívumokból épülnek fel, mégis erős, azonnal felismerhető atmoszférát teremtenek.

A zenekar története szorosan összefonódott a Trabantéval: a két formáció között személyi és zenei átfedések is voltak, miközben a Balaton valamivel erősebben kötődött a beat, a rhythm and blues és a reggae szerkezeteihez. Korai felvételeik sokszor házi körülmények között készültek, nyers, lo-fi hangzásuk pedig ma már ugyanúgy része az életműnek, mint maguk a dalok.

Víg dalai ritkán fogalmaznak direkt politikai jelszavakban, mégis pontosan rögzítik a nyolcvanas évek városi tapasztalatait: a bizonytalanságot, az iróniát, a fáradtságot, a szabadságvágyat és a hétköznapok abszurditását.

A Balaton több mint négy évtizeddel az indulása után is aktív, koncertjeik pedig ma sem egyszerű múltidézések, hanem megújulni képes, nyers és időtlen, kihagyhatatlan események!

A koncertre a belépés ingyenes, részletek itt! | https://bit.ly/4fDpv6j

DEP’ART 15. születésnapi koncert bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

DEP’ART 15. születésnapi koncert


2026
02.20

Dep’art születésnapi és dupla lemezbemutató koncert 2026. január 17.
Gödör Kamera: Fodor Csilla, Csősz Gergő
Hangkeverés: Rósz György

2024.11.16. Balaton koncert a Hunniában! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2024.11.16. Balaton koncert a Hunniában!


2024
11.11

Kedves Emberek!
Töretlenül folytatódik a BALATON KLUB a Hunniában.
Jöhet a slágermúzeum….
Víg Miháy – gitár, ének
Dudás Zsombi – dob
Horváth Gabi – basszusgitár
Rósz György – gitár
—————————————————-
Volna néhány szabály, amit az Önkormányzat az ötödik kerületi helyszínekre írt elő,
légyszíves tartsátok be:
– Az utcára poharat kivinni nem szabad!
– Az utcán hangoskodni nem ér!
– A koncert legkésőbb 24,00-kor véget ér.
—————————————————-
belépés 2000

GYERTEK! 

2024.10.05. Balaton Hunnia bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2024.10.05. Balaton Hunnia


2024
10.03

2024.10.05. Balaton koncert a Hunniában – Gyertek!

Kobuci – Balaton – 2024.08.30. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kobuci – Balaton – 2024.08.30.


2024
08.31


A koncert! A hang! 
forrás itt: https://videa.hu/videok/zene/BalatonKobuci

A buli előtt egy-két nappal hívott Horváth Gabi barátom, hogy ismét be kellene ugranom a Balaton zenekarba gityózni aminek igencsak megörültem. A Koncert helyszínén megjelent György Andi hegedűs, majd ő is beszállt. Így öten játszottunk az Európa Kiadó előtt egy órácskát.
Közerműködtek : Vig Mihály – gitár, ének; Dudás Zsombi – dob, vokál; Horvát Gábor – basszusgitár; György Andi – hegedű; Rósz György – gitár
A felvétel a keverőpúltból származik, ez ment „ki”.

Balaton és E.K. – Kobuci 2024.08.30. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Balaton és E.K. – Kobuci 2024.08.30.


2024
08.29


Kedves emberek, ismét beugrok a Balaton zenekarba gitározni! Gyertek! Jó lesz!

A ’80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros–énekes–igazgató köré épülő Európa Kiadó a magyar alternatív könnyűzene úttörő, mára legendássá vált formációja. A zenekar közel 40 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai.
A 2020-ban rögzítette új lemezanyagát az együttes, Love 2020 címen, amely végül 2021. októberében jelent meg. Legfrisseb anyaguk Könnyedén vett apokalipszis címen fog megjelenni
A Balatonnal a nyolcvanas évek óta egyfajta szimbiózisban él a csapat, a Kobuci kertben immár évek óta hagyomány, hogy közösen lép fel a két zenekar.Menetrend:18:00 kapu
19:00-19:45 Balaton
20:00-22:00 EK (szigorú befejezés)
Jegyek : https://kobuci.hu/programok/europa-kiado-balaton-357

Balaton koncert – Hunnia jún. 28. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Balaton koncert – Hunnia jún. 28.


2024
06.26

Időről időre az a megtiszteltetés ér, hogy játszhatok a Balaton zenekarban, mikor épp Bujdosó Jani a zenekar gitárosa nem ér rá. Most pénteken (jún. 28.-án) ismét egy ilyen alkalom lesz, amikor is nagyszerű zenészbarátaimmal, Horváth Gábor basszusgitárossal, Dudás Zsombor dobossal és a legendás zeneszerző, énekes-gitárossal Víg Mihállyal játsszuk a Balaton zenekar slágereit, magyarán töretlenül folytatódik a BALATON KLUB a Hunniában. Jöhet a slágermúzeum….A szólógitárt ezen az estén én pengetem!!! Mint mindig, érdemes lesz eljönni!

Molnár Gábor Lóhalál 60. szülinapi buli a Gödörben! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Molnár Gábor Lóhalál 60. szülinapi buli a Gödörben!


2024
04.30

Molnár Gábor Lóhalál 60. szülinapi bulija a jelenlegi zenekaraival + CsMR. A műsorterv: 19:30 SKUD Ruzmarin – Rozmaring Szerb Táncegyüttes | 20:00 Gépfolklór együttes | 21:00 VitukiSchwarzmuzik-TURBOMOZSÁR / itt fogok játszani!/ | 22:00 CsináltadmárRabbival? | 23:00 ef.Zámbó Happy Dead Band /lehet h itt is játszom 1-2-3-4 dalban!!! / (lehet, hogy meglepetés-dobos lesz) (eldőlt: már biztos, hogy nem meglepetés. Borlai Gergő fog dobónyi) | Ha tucc, tacc, tutu, tacc… Budapest Gödör 2024.05.04. Szombat! esemény: https://fb.me/e/6H6Y4wmZs

TŰZRÓKÁK: SZAVAK CD 2024. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

TŰZRÓKÁK: SZAVAK CD 2024.


2024
04.14

A TŰZRÓKÁK zenekar SZAVAK című lemeze itt hallgatható meg!

TŰZRÓKÁK: Garam Dániel – szólógitár, ének Kovács Adél – fuvola, szaxofon Maczkó Ferenc „Avala” – ének, akusztikus gitár Nagy Tamás – billentyűs hangszerek, ének Petrás Ádám – dob Rósz György – szólógitár ( gitárszóló: Szavak I. a több Dani) Tóth Tamás – basszusgitár CRAZY DOG’S: Garam Dániel – szólógitár Pintér István – dob Tóth Tamás – ének, basszusgitár; P2023 – 2024 Rósz-Stúdió – Halásztelek „Hangmester”: Rósz György

MU Underground koncertek áprilisban! Gyertek! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

MU Underground koncertek áprilisban! Gyertek!


2024
04.12

MU Underground zenekarral játszunk április 19-én az s8ban!
Lesz még a Vastrabant ill. a Mink nevű zenekar is! Gyertek!
FB esemény: https://fb.me/e/4ZyVy9w6v