A zenekar:

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://orakulum.net

Tagok:
Soós Tamás – alt, szoprán és bariton szaxofon: neve az Anima Sound System és a Sziámi zenekarban vált ismertté. Érzékeny, egyedi soundja, változatos improvizációi, határozott, de nem hivalkodó előadásmódja teszi a zenekar kiváló frontemberévé.
Kreutz László – dob: a legendás zenész korábban többek között a Bizottság és a Kontroll Csoport tagságát erősítette. Jellegzetes „duplázós” lábtechnikája, páratlan ritmusképletei nagyban hozzájárul a csapat jellegzetes hangzásához.
Rósz György – gitár: az Ugatha Christie egyik alapítója, majd a Vidámpark tagja volt. Mint egyetlen akkordhangszeres, jazzos-blues-os felfogást és és játékmódot csempészte bele az Orákulum hangzásvilágába, ezzel teltebbé, melodikusabbá téve azt.
Bertók Tibor – basszusgitár, ének: mint billentyűs, a ColorStar egyik ős-tagjaként, illetve a pesti undeground zenekar, a Karabély orgonistájaként vett részt a kilencvenes évek zenei kezdeményezéseiben. A hagyományos basszusgitár-technika mellett „akkordozós” játékmódja teszi komplexebbé az Orákulum hangzását.
A négy, már sokat látott, sokat tapasztalt, de lelkében örök fiatal zenésztárs által fémjelzett Orákulum zenekar célja, hogy egy újabb rést töltsön be a hazai (vagy akár a nemzetközi) progresszív zenei palettán.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.